Polcz Alaine nélkül a világ
Dátum: 2007. szeptember 20., csütörtök, 18:25
Pszichológus volt, író, önfeláldozó feleség, gyönyörű nő, élvezetes beszélgetőtárs és szenvedélyes háziasszony. A szeptember 20-án reggel 85 éves korában elhunyt Polcz Alaine a leghétköznapibb, legapróbb dolgoknak is nagyon tudott örülni – egy jól sikerült finom erdélyi krumplifőzeléknek, ahogyan ez a Főzünk örömmel! című, azóta legendássá vált, sokadik kiadását megért szakácskönyvéből kitűnik – miközben az élet legfontosabb sorskérdéseiben igazított el tévedhetetlenül nemzedékeket.

Imádott vendégeket fogadni, akiknek a legínségesebb időkben, fillérekből is fenséges vacsorát főzött,és akik élménynek tekintették, hogy náluk, hogy vele lehetnek.

Barátai véleménye szerint legendásan jó háziasszony és kiváló ízlésű nő volt, aki otthont tudott teremteni a legridegebb háborús időkben is. Mindehhez nem elsősorban pénzre volt szüksége, hanem némi időre, hiszen egy mezei csokorral őszi vagy tavaszi hangulatot varázsolt, mint télen karácsonyt a fenyőágakkal, piros almácskákkal, saját készítésű, finom mézesekkel.

Mint pszichológus, magyar kollégái között talán a legtöbbet tudott a gyerekek haláltudatáról, a kicsik pszichés és idegrendszeri betegségeiről, a játékról, a szerelemről, a nőkről, a férfiakról, a gyászról.

Korszakalkotó műve - bár csupán egy vékony kötet - amely a rendről és a rendetlenségről szól. Ugyanis a rend fogalma gyakran annyira eltérő az emberek többségénél, akik férjként és feleségként idegenként egymás mellé kerülnek és közös életet kezdenek élni, - hogy sokuk esetében ez okozza házasságuk válságát.

Az apró-cseprő gondokról, örömökről és a nagy sorsdöntő kérdésekről egyaránt őszintén és eredeti módon, korát sokszor megelőzve gondolkodott.

Az elmúlt évtizedben megjelent könyvei hatására komoly olvasó- és rajongótábora alakult ki, korosztályoktól függetlenül. Előadó estjein a tömeg olykor szétfeszítette a termet.

Polcz Alaine élete sokak számára fogódzó volt, saját életük megfejtésében.

Nehéz elengedni ezt a fogódzót.

Elek Lenke

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„Semmi sem tehet egy nőt szebbé, mint a tudat, hogy ő szép."
Sophia Loren
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ