Válogatás táncosoknak
Dátum: 2007. szeptember 21., péntek, 18:03
2007/2008-as évad második felében Budapesten bemutatásra kerülő darabhoz – 2008-ban megvalósuló szingapúri-magyar koprodukcióhoz – modern és kortárs előképzettséggel rendelkező táncosok részére tart válogatást Bata Rita szeptember 23-án 10-től 15-óráig a Trafóban.
Szólói és a Batarita Társulat társulat részére készített koreográfiái az emberi ösztönökkel kapcsolatos kutatómunkájának eredményein alapulnak. Így jöttek létre a Zsigervirág, Ingrata Persona, Szélcsend, Zárt telek és Lidérc című darabjai.

2001-es prágai fellépését számos meghívás követette. 2003-ban a lengyelországi Kaliszban megrendezett XI. Kortárs Táncfesztiválon elnyerte a legjobb koreográfusnak járó I. díjat „Tiéd…?!” című duettjével.

Ugyanebben az évben Párizsban koreografálhatott a Cie Ixkizit ösztöndíjasaként, majd Bécsben dolgozott a DanceWeb nemzetközi táncszervezet rezidens programjának magyar meghívottjaként. Az elemit és zsigerit megragadó Butoh tánc iránti elkötelezettsége 2005-ben egészen a technika és egyben a filozófia forrásáig, Japánig vitte a koreográfust, ahol a tokyoi Media and Dance programjában vett részt. 2006/2007-ben 7 hónapot töltött Bangkokban és Szingapúrban, ahol a klasszikus Thai Khon maszk tánc, Butoh tánc, Suzuki módszer, Aikido, Tai chi és Jóga rendszereket tanulmányozta.

Batarita Társulat: ciebatarita@yahoo.com, www.batarita.hu, 20/ 524 8441
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ