A Magyar Nemzeti Balett színei
Dátum: 2007. október 18., csütörtök, 11:18
2007 őszén a Magyar Állami Operaház balettegyüttese – A Magyar Nemzeti Balett színei – klasszikustól a modernig címmel – kétrészes estet rendez az együttes sztárjainak részvételével. A produkció megtekinthető október 29-én, november 13-án és 26-án a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
Már a címválasztás sem véletlen: a műsorban 19. és 20. századi orosz balettrészletek, valamint nyugati és hazai, modern és neoklasszikus stílusú koncertszámok váltják egymást. Mindezt az ifjú magyar koreográfusok: Jurányi Patrick, Lukács András, és Venekei Marianna kompozíciói egészítik ki.

Ám az együttes ezúttal olyan rangos, a balettrepertoárt meghatározó magyar koreográfusok művészete és munkássága előtt is tiszteleg, mint Pártay Lilla és Seregi László. Az est második részében az ő műveik közül az Anna Karenina, valamint a Rómeó és Júlia című, egész estét betöltő balettelőadásokból is láthatók részletek.

Az eddigi tapasztalatok alapján a közönség mindig nagy érdeklődéssel kísérte a Művészetek Palotájában megrendezett operaházi gálaműsorokat. Remélhetően a különböző stílusú táncszámokból összeállított est hagyománya tovább erősödik, Magyarország első számú balettegyüttese pedig újabb rajongókra is szert tesz.

Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistái:

Volf Katalin, Boros Ildikó, Radina Dace, Keveházi Krisztina, Pap Adrienn, Somorjai Enikő, Weisz Sára, Oláh Zoltán, Bajári Levente, Apáti Bence, Szegő András, Solti Csaba, Túri Sándor, Komarov Alexander és Kerényi Miklós Dávid.

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„ Mire az ember megöregszik, a gyertya többe kerül, mint a születésnapi torta."
Bob Hope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ