Cirkusz – csupa csíkban
Dátum: 2007. október 26., péntek, 12:38
Bozsik Yvette, aki az én eddigi élményeim szerint mindig a fájdalomra, kínra, gondra koncentrált táncműveiben, most kisgyerekes anyukaként talán meglágyult. Varázscirkuszának – amely legközelebb november 15-én délután 3 órakor lesz látható a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházában – nagyon lelkes közönsége volt 0-tól 8-10 éves gyerekekig, bár teltház azért nem volt.

Na jó: a kb. 8 hónapos férfiú, apukája karján a darab felénél elhagyta a terepet (Mozart azért ilyenkor talán még megfekszi az anyatejre váró kis pocakot) de a többiek – sok osztályt messzi vidékről utaztattak ide a fővárosi csúcsforgalom kellős közepén, a randa, nyálas időben -–ütemesen, felnőtteket megszégyenítő akarattal tapsolták vissza a táncosokat. Integettek nekik, sikítottak a gyönyörűségtől, pont jókor nevettek: szóval ideális mértékben adták a jó színházlátogató minden ismérvét...

Bozsikék ezt a mozarti Varázsfuvolát cirkuszi vidámkodássá átlényegítő délutáni előadást a tavalyi felnőtt operafeldolgozásuk eredményeképp hozták létre. Ugyanaznap este is eljátsszák a nagyérdemű apukák, anyukák, nagyszülők előtt az „igazi” Zabuerflöte című művet, amelynek hanganyaga eredeti német nyelven a piciket is bevezette a sztoriba.
Emanuel Schikaneder és Wolfgang  Amadeus e darabját 1791. szeptember 30-án mutatták be a császári Bécsben. Ahonnan az a Marie-Antoinette származott, aki a nagy francia forradalom leghíresebb áldozataként a fejét hagyta Párizsban, miután a Conciergerie vasnyársakkal telitűzdelt udvaráról a guillotine alá vezették. Ő nemcsak a szintén akkor meggyilkolt király neje volt, hanem Mária Terézia 16 gyermekének egyikeként, Mozart legkedvesebb játszótársa is, amíg a dinasztia érdekei el nem röpítették majdani kínhalála országába.

Sokak szerint ez a bonyolult történet – az Éj Királynője áskálódik a tiszta és nemes főpap, Sarastro ellen, szemétül felhasználva ehhez saját lányát, Paminát és annak szerelmét, Taminot – a korabeli Európa véres, átláthatatlanul szövevényes politikai játszmáiról és Mozart szabadkőművességéről szól. Mindenféle hányattatás után – miközben a hercegi szeretők megkapják alsóbb osztályú kiadásban Papageno és Papagena személyében magasztosságuk karikatúráját is, a mozarti humor jegyében – óriási heppiend tör ki. Nem véletlenül ez a mű azóta is a Jó és a Rossz harcának legkeresettebb szimbóluma, nemcsak az operaszínpadokon, hanem Bergman óta a filmvásznon is...

A picik persze erről mit tudhatnak? De hogy ne maradjanak ki belőle, Bozsik Yvett rendező-koreográfus Khell Zsolt díszlet- és Berzsenyi Krisztina jelmeztervező segítségével a cirkusz valóság fölötti lebegésével lopta be e mesét a „minden hájjal megkent”, le-felmozgó színpadra. Mozsárágyút vonszol be a gonosz, félszemű kalóz/Jumurdzsák-szerű  Monostatos (Vati Tamás), és annak villanásával kelti életre a pózokba merevedett bábukat. Csupa csík cirkuszukban nem az utcai turbómagyarok egyensráfjai keltenek félelmet, hanem csak a toldozott-foldozott, összevissza varrt sátor borul védőn ránk. Csíkos minden jelmez.  Az Éj Királynőjének udvarhölgyei csíkos pacikat hordoznak szoknyácskáikon, mert ők a műlovarnők, akik megmentik a lovon közlekedő Tamino herceget. Papageno – Vislóczki Szabolcs – a legmerészebb bohóctréfák elnagyolt gatyáit viseli/veszti el, ilyenkor csupasz (mű)popsija is fehér-piros szerkóból villan ki a szofisztikált közönség bugyborékolva kacagó örömére. Szerelme, Papagena, a kötéltáncosnő, aki pink-narancs vonalkódot visel a lábán, szoknyáján, mindenhol. Őt Góbi Rita táncolja el sok-sok nehéz spicclépéssel: ki hitte volna, hogy a szokvány balett elleni tiltakozásul hajdan üvegdobozba magát belehajtogató Bozsik egyszer eljut a „kis balettcipő” varázsáig… A hercegi pár is sráfos, de kék, kevésbé direkt jelzésű ruhában – Pamina echte habos-babos tütüben – táncol, igaz nem spiccen. Az éji úrnő piros-kék vasas dresszt idéző kosztümben pattogtatja ostorát lovacska-szerű udvarhölgyeményeit fegyelmezve. Két krampusz-szolga – viking fejfedővel – viseli gondját Sarastronak (Kalmár Attila), aki először gonosz népbutító szónokként gördül elénk a feketeségből, Thomas Mann-i cipollaságában. 

Akkor tényleg megijedtek a kölykök, amikor ő bontakozott ki a vaksötétből. A szerelmesek (Hasznos Dóra és Gombai Szabolcs) próbatételeinek fontosságából nem tudom, mit értett meg a gyereknép. Az, hogy ez a sok minden – a brutálisan elrabolt lányt megkötözik, kínozzák (még filmen is megfogalmazzák sanyarú sorsát, kicsit a koncentrációs lágerekbe hurcolt gyerekek szenvedésére hajazva) sőt, amikor egyszer már kiszabadul, újra elvarázsolják a többiekkel együtt – miért történik, nem nagyon érthető, de persze szurkolnak neki. Mindezt az a Sarastro teszi, aki a „nagy” Mozartnál  egyértelműen pozitív hős, mint az árnyak-ellenségek (Éj Királynője, aki itt csak egy kedves asszonyság)  legyőzője. Épp ezért a piciknek nem jön annyira le, hogy ő amúgy egy nagyon kedves bácsi, csak most játszásiból betart a főhősöknek, hogy megedzze őket a felnőtt életre... Mindegy is, mert a végére – egy óra szünet nélküli játékban – győz a jóság égen-földön! Éj Királynőnk (Lisztóczki Hajnalka) és immár hófehérbe borulva, csúcsos fövegében  maga Sarastro bűvész-varázsló úr javában szeretgeti egymást.

Tehát semmi halálos ellenségeskedés vagy ilyesmi nem borzolja tovább a kedélyeket. Mindenki mindenkit imád: ezentúl ez a törvény! Kis terepszínű lepkék róják köreiket valamiféle kétkerekű minitargoncán vagy min, a lovacskák boldogan galoppoznak, a két pár esküvőt ül, röpül rájuk a dicsfényt helyettesítő csillámpor. Világításból szerkesztenek köréjük csipkés várat, meseszínhelyet. Aztán előkerül újra a forgó cirkuszporond, s ők visszavedlenek kötéltáncossá, piros orrú bohóccá (ilyet kap Sarastro is, amikor „megjavul”), lóidomárrá, fűrészpornyelő akrobatákká. És újra bábuként megmeredve búcsúznak, hiszen az a szikra, amely életre gyújtotta őket az előadás kezdetén, kialszik immár.
Nagyon gondosan, egyúttal önfeledten táncolták el ezt a klasszikus és modern elemeket egyaránt tartalmazó koreográfiát mind a 15-en, társulattagok és vendégek egyaránt. Tényleg csak a játékos könnyedség jellemezte mindannyiukat. Érthetően inkább a cirkusz dominált itt, élve a kicsikre ható,  kikacsintós varázzsal, mintsem a filozofikus tartalmú opera, a maga rejtélyes meséjével. De a gyerekek boldogan vették a lapot, követték a főhősöket, hisz mindegyik széles mosollyal fordult feléjük. Aki meg nem – a kampókezű, gonosz Monostratos –, az még a tapsrendnél is morcizott nekik, nehogy elfeledjék, hogy a világban a szeretet mellett azért bizony a mélyben ott lapul a gyűlölet is, ami épp a viszonzatlan, meg nem élt odaadásból táplálkozik. De ezt az előadást látva, biztos megérzik a kölykök, hogy melyik a jobb út és miért szebb szeretni. Ehhez szavak se kellenek, hisz mellettem is francia fiúcska izgulta, táncolta a székén végig az előadást.

Szász Judit

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„ Az ember legtöbbször nem azokat a kísértéseket bánja meg, amelyeknek engedett, hanem azokat, amelyeknek ellenállt."
Somerset Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ