Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Kanadai kortárs táncelőadás a Müpában
Dátum: 2007. október 30., kedd, 8:12

Először lép fel Magyarországon a kanadai La La La Human Steps; a québeci együttes alapító-koreográfusa, a világhírű Éduard Lock legújabb alkotásával vendégszerepel november 1. és 3. között Budapesten, a Művészetek Palotájában – közölték a szervezők.
A formabontó produkcióiról ismert Éduard Lock Amjad című alkotását áprilisban mutatta be együttese. A koreográfust leginkább a romantika olyan jól ismert művei inspirálták, mint a Hattyúk tava és a Csipkerózsika, s ezek újragondolásával, átértelmezésével hozza egy fedél alá a tradíciót és a modernitást - olvasható az előadásról szóló ismertetőben. Éduard Lock új darabjában is folytatja útját a test extrém és absztrakt entitásként való újrafelfedezésében. „Célja a test megszabadítása minden funkcionalitástól, egészen az absztrakcióig, ahogyan azt a romantikus balett is teszi" - idézik a szervezők a Libération című francia lapot. A kanadai együttes előadásában a kortárs technikák terén is nagy rutinnal rendelkező balett-táncosok lépnek színpadra, köztük olyan művészek, mint Andrea Boardman, aki csaknem tíz évig volt a Grand Ballets Canadiens vezető táncosa, valamint Xuan Cheng, a Sanghaji Nemzetközi Balettverseny 2004. évi győztese, akik ma már mindketten a La La La társulat tagjai. Az eredeti Csajkovszkij-műveket Gavin Bryars angol zeneszerző értelmezte újra és adaptálta az előadást élőben kísérő kamarazenekarra. A kompozíció egyes részeiben a Blake Hargreaves által tervezett kísérleti elektronikus hangszerek is megszólalnak. A díszletet a világszerte ismert kortárs kanadai szobrász, Armand Vaillancourt tervezte.
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Csehov
|
|