Tánc a magyar végekről és végnapokról
Dátum: 2007. október 30., kedd, 18:15
Novák Ferenc – Tata – a kifogyhatatlan beszédű és sugárzó egyéniségű táncpápa most – életében tán először – „kívülről”, művészeti producerként figyeli fia, Péter és együttese, a Honvéd Táncszínház legújabb vállalkozását a Nemzeti Táncszínházba befogadva. Ugyanis pár éve ő volt az ötletadó, amikor fölvetette, hogy a Carment – ezt a világszerte ismert, emblematikus figurát tán meg kéne forgatni a „régi jó békeidők” magyar kulisszái között, abban az első világháború előtti, utólag idillinek gondolt, de mégis fojtottan lőporos hangulatban...
Gyermekkorára visszaemlékezve, egy szabolcsi mezővárosba képzelte a sztorit, oda, ahol annyi náció, vallás, kultúra ölelkezett a Monarchia egységesítő égisze alatt. Ezt a sokszínű szőttest felidézni zenében, tánclépésekben, emberi jellemekben olyan kihívás volt a részvevőknek, amelyet boldogan, ám – ahogy a dramaturg, Upor László fogalmazott – rémülten vállaltak mindannyian: Novák Péter rendezőként, Presser Gábor zeneszerzőként, Zsuráfszky Zoltán, Horváth Zsófia és az alternatív vizekről ideevező Lengyel Péter koreográfusként.

Az alap Prosper Mérimée regénye – amelyet sokan realista, hamisítatlan cigányszociográfiának is tartanak – tulajdonképpen szerzője játékos kedvéből és hatalmas tudásanyagából született. Akkoriban (1803-1870 között élt e művelt, több nyelven beszélő szerző) nagy divat volt a romok, régiségek tisztelete – ő is 27 évesen lett a francia állami műemlékek felügyelője, mindenki nagy megelégedésére – és emellett a különleges etnikumok, népi értékek felkutatása, köztudatba dobása. Írt ő szerb népballadákat Guzla címen, amelyről csak kiadásuk után, nyelvész állapította meg később, hogy azok bizony hamisítványok. (Mérimée később megtanult oroszul és Puskint adta vissza franciául). Az író büszkén vállalta ezt az inkább szellemi ténynek, mint kínos dolognak számító tréfát, és elérte, hogy ezzel az olvasókén túl, az elegáns, nagyvilági hölgyek szívét is meghódította.

Jóban volt kortársaival – Stendhalt istenítette, a többieket, Hugot, de Vignyt, Dumas-t pedig tisztelte és próbálta utolérni népszerűségben –, és amikor azok III. Napolen trónra jutásakor emigráltak, ő maradt. Hiszen Eugénie császárnőt spanyol lánykorából jól ismerte; ez pedig politikamentessége, nyelvtudása, higgadtsága mellett, diplomatává is emelte ebben az új világban. Szenátor és nagykövet lett tehát az udvarban, így oda utazhatott, ahová akart – hobbiból is államköltségen. Így jutott el pár hétre Spanyolországba. És ez elég volt neki a Carmen megalkotásához.

Upor – aki matematikus, dramaturg, főiskolai tanár egy személyben – a Mester és Margarita után most ezt a regényt „kapta ki” átdolgozásra. Elolvasva, annyira modernnek érezte, hogy néha megijedt attól, nem kell-e jogdíjat fizetni érte? Nem ma élő szerző gondolataival találkozik-e? De ezzel így voltak szerzőtársai is. Carmenjük – a szabadságnak e mindent felizzító, majd porig romboló szimbóluma – most általuk „szétszedve, átkonstruálva” múlt századi érában fog mai helyzeteket felidézni. Érdekes vállalkozás, noha nem újdonság: ilyennel már sikerrel próbálkozott pár évtizeddel ezelőtt a legendás spanyol táncos, Antonio Gades is. Ő szintén helyi viszonyok közé helyezte a művet, ekképp filmjében hazája 1983-as állapotát ábrázolta úgy, hogy a szereplők színpadi-és magánélete végzetesen összekuszálódott.

November 10-én, a várbeli Nemzeti Táncszínházban (és december 8-án, 9-én, 10-én) mi a saját hazánk történelmébe veszhetünk el egy kicsit. Ahol a parasztsuttyókból rekrutált katonák fölforgatják a mezőváros egyelőre egymással békésen megférő nációinak – magyar, osztrák, zsidó, roma, rutén, szlovák, román és a többi – életét Carmen miatt. És ez már a mindent romba döntő világháború előszelét fújja a még semmi gondról tudni se akaró emberek közé. Azt a vihar előtti csendet próbálják Novákék eltáncolni és hat dalban elénekelni, amit Ady a verseiben annyira szuggesztíven megjelenített.

Presser Gábor is élvezettel fogott hozzá a neki szokatlan munkának: mivel – ahogy bevallotta – imádja régi hangszerkatalógusok sárgult lapjait bújni. Most ez a hobbija végre a munkája is lett. Azokat a nem nagyon ismert zeneszerszámokat lelte meg így és használta is muzsikájához, amelyek szerinte annyira modernek voltak már akkor is: például sokféle szájharmonika-féleség folksongok kísérésére, amelyekről már a 40-es évekből vannak felvételek... Ő vállalja is, hogy brechti értelemben vett songokat –cselekményt előrevivő, érzelmek felső fokát megszólaltató számokat – írt ezekre a régi, akusztikus hangszerekre, amelyek a korszak népzenei irányait is jelezni fogják. Hiteles gyűjtésekből merített ezekhez, és bár sok zenekari rész felvételről fog szólni, az énekhang mindig élő lesz. Tanult népzenét, és boldog, hogy ezt a tudását most fel is ajánlhatja a közönségnek.

Akét címszereplő egyike sem csak énekesnő, csak táncosnő. Mindegyiket művelik örömmel: akár az Erdélyből származó Újhelyi Kingáról, akár Fekete Lindáról van szó. Újhelyit 10 évesen eltanácsolták a balettintézetből, látva, hogy nagydarab lesz a táncosnői lét kívánalmaihoz képest, de ő magánúton mégis mindent megtanult ebből a szakmából. Fekete Linda hasonlóan „táncos lábúnak” vallja magát, hiszen dolgozott már Zsuráfszkyval is –, így mindketten izgatottan várják a premiert. Olyan új szereplőt is írtak a műbe – magyarosítva a Mérimée-i szöveget – , mint Kata, aki egy szerelmi háromszög izzítója lesz (őt az egyik szereposztásban a most futó új Koltai-film cigánylánya, Egres Katinka alakítja majd). Az ártatlanságában gyilkossá züllő katona női lénye lesz valahol ez a figura, ha jól értettem... Őt, a Placido Domingo által oly sokszor megformált szerelemből ölő katonát itt Andris néven Dénes Zsolt játssza majd, Carmenért örökre elkárhozott lélekkel.

Nem árulták el az átlényegített sztori lényegét a szerzők, de a három koreográfusból kettő – Horváth Zsófia nem ért rá eljönni a sajtótájékoztatóra – nagyon érdekes koncepcióról vallott. Novák Péter ötlete volt, hogy ne csak a méltán híres Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője – díjak tulajdonosa, gyűjtemények létrehozója, neves táncpedagógus –, hanem a néptánctól jó régen ellépegetett Lengyel Péter is tanítson be mozgást. Ő Köllő Miklósnál kezdte a szakmát, modern technikák elsajátításával, és ezt az utat járta eddig. Most boldog, hogy visszatérve a gyökereihez, megint népi motívumok modernné fogalmazásával segítheti a közös munkát, amibe még a cirkusz örökzöld mozdulatait is belelopta. Papája 90 éves, és mostanában egyre csak mesél neki erről a feldolgozni kívánt korról, sokat segítve őt a tánclépések és a hangulat kidolgozásában. Így, ezzel a munkájával őelőtte is tiszteleg Lengyel. Zsuráfszky pedig végre régi vágyát valósíthatja meg azáltal, hogy az I. világháborús szobrok kicsit patetikus és suta mozdulatait beleépítheti a katonák lépéseibe. Inkább kevesebb, de ilyen ércbe öntött gesztus meséljen azokról az időkről – mondta –, mint hogy elcsépelt, népies rutyutyutyu legyen, gyengítve a mondanivalót. Az eklektikát fokozva, még bábozás is lesz a darab közepe táján – a csempészbanda bűnbe vivő társaságát fejezi majd ki ez a fajta betét –, amelyet bábszínészek tanítanak be a művészeknek.

Mindannyian –Tatával az élen – boldogok, hogy ez az előadás a Magyar Táncszínház befogadói attitüdje segítségével létrejöhet ma, 2007 telén, Magyarországon. Egy értékes kincsekkel teli időszakot elevenítenek meg autentikusan, és mégis a mával nagyon korreláló módon, amire büszkék. Nem a cigánylány felkavaróan szexis jó nőségére helyeződik a hangsúly – ahogy Novák rendező úr figyelmeztetett –, hanem a sok nemzetiségű együttélés örömeire-buktatóira; azokra az akkor még láthatatlan, de a mélyben feszülő okokra, amelyek végül egy akkora kataklizmába sodorták, és eltűntették azt a boldognak hitt világot.

Szász Judit

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ A hiúságnak nincsenek fokozatai, legfeljebb az ügyességnek, amellyel eltitkoljuk."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ