Lausanne, mint Silvia Zamora, a város kulturális igazgatója elmondta, évente 4 millió svájci frankkal (2,5 millió euró, 625 millió forint) támogatja a BBL-t és a következő hároméves „átmeneti időszakban" megvizsgálják, hogy e művészeti kaland szubvenciója „reális és kivitelezhető-e".

Zamora felidézte, hogy Béjart néhány nappal halála előtt még felkelt kórházi ágyából, hogy megnézze utolsó alkotásának próbáját.

„Elvesztettük azt a koreográfust, aki mélységében forradalmasította a 20. század táncművészetét, és aki egyben egy világhírű társulat és balett-iskola gazdája volt" - áll Lausanne város és a Béjart-alapítvány közös közleményében.

A pályatársak is sorban megemlékeztek az életének 81. évében elhunyt Maurice Béjart-ról.

Brigitte Lefévre, a párizsi Opera balett-igazgatója mindenekelőtt a Mester „rendkívüli vitalitását" és a közönség iránti „empátiáját" emelte ki, de emlékezett arra is, hogy Béjart a közönségért, az alkotásokért élt és szembenállt az intézményekkel. „Azt hiszem, sohasem szerette, ha kortárs táncról beszéltek, ő a táncról általános értelemben szólt. Ő volt az élő bizonyítéka annak, hogy soha nem szabad kidobni egy koreográfiát divat ürügyén". „Kemény individualista volt, akiben megmaradt a fiatal táncosok szenvedélye, ugyanakkor nagyon magányos volt" - mondta Brigitte Lefévre, aki részt vett azon a bizonyos utolsó próbán is, mert Béjart ott akart vele találkozni és nem a kórházban. „Mondott nekem valamit, amit nagyon szerettem: +Mindig a csenddel kell kezdeni+. A kezdetről beszélt, holott már a vég következett".

„Béjart valószínűleg már a csillagokat táncoltatja" - így fogalmazott Patrick Dupond, a párizsi Opera egykori szólótáncos csillaga, az egyik leghíresebb Béjart-koreográfia, a Ravel Bolerójára írt darab egyik előadója. Dupond apja elvesztéseként élte meg, hogy meghalt Béjart, aki „kinyitotta szemét az életre".

Carla Fracci, a római Opera tánckarának igazgatója, Rudolf Nurejev és Mihail Barisnyikov egykori partnere egyenesen „a tánc istenének" nevezte az eltávozott koreográfust.

Bertrand D'At, a Rajnai Opera balett-igazgatója, szintén egykori Béjart-táncos szerint a Mester igényes, de mindenki által befogadható balettművészetre törekedett, ahogyan azt a francia színházban Jean Vilar tette. „Őrülten igényes volt, nem volt könnyű vele együtt dolgozni. De mesés mentális, művészi és zenei utazásokra vitt, mert sikerült elérnie az embereknél, hogy minden érdekelje őket. Ugyanakkor állandóan az egyszerűséget, a közönséggel való közvetlen kontaktust kereste" - mondta D'At.

Michel Robert belga író, Béjart közeli barátja elmondta, hogy a táncművész szeretett volna halála előtt belga állampolgár lenni és azt kívánta, hogy hamvait az ostendei tengerparton szórják szét. Béjart nagyon erősen kötődött Belgiumhoz, ahol 1960 és 1987 között dolgozott: itt alapította meg a XX. Századi Balettje nevű társulatát, és itt aratott fergetes sikert többek között Sztravinszkij Tavaszi áldozatának színre vitelével. Béjart az írót bízta meg állampolgárságának intézésével, mert nem akarta, hogy a "„rancia" jelző kötődjön hozzá: Robert szerint a francia államtól soha egy fillér támogatást sem kapott.

(MTI-Panoráma)