Egy este, két produkció
Dátum: 2007. december 20., csütörtök, 11:45
A külföldi turnék mellett a Prima Primissima Díjat nyert Magyar Állami Népi Együttes nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hazai közönség is rendszeresen láthassa. December végén „egy este/két produkció” szlogennel különleges ünnepi műsorokkal kívánnak kedveskedni hazai közönségüknek székházukban, a Hagyományok Házában.

December 27-én és 28-án 19 órától a Pannon freskó című táncszínházi produkciót mutatják be. A Sebő Ferenc zenéjére készült látványos táncvízió az őseinktől örökölt nyelven mondja el az emberi érzelmek, a szerelem és halál fenséges harcait a Tavasz (születés), a Nyár (beteljesülés), az Ősz (elmúlás) és a Tél (haláltánc) karakteres színeiben. A táncelőadáshoz kapcsolódóan a Sebő Együttes ad koncertet ráhangolva a közönséget az előadásban megidézett karneváli hangulatra.

December 29-én 19 órakor a Felvidék etniakailag sokszínű tánc- és zenekultúráját összefoglaló Kincses Felvidéket mutatja be az együttes. A táncelőadást követően a zenekar ízelítőt ad Bartók gyűjtéseiből és népdalfeldolgozásaiból, majd következik a vidám előszilveszteri koncert, amelyben az Újévet köszöntve felidézik a régi századfordulós kávéházak és a régvolt falusi ünnepek hangulatát. A közönség találkozhat a zenekar szólistáival is: Herczku Ágnes énekessel, Pál István „Szalonna” és Radics Ferenc prímásokkal.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ Reménytelen szerelembe kevesebben rokkannak meg, mint a sikeresekbe."
Kner Izidor
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ