1906. január 21-én született Kijevben egy jogászcsaládban, ő azonban már fiatalon a tánc szerelmese lett. Gyerekkorában elragadtatással figyelte a vásári néptáncosokat, később Moszkvában a Nagy Színház Stúdiójában tanult táncolni. 1924-ben már a Bolsojban táncolt, nemsokára szólistaként. Nyughatatlan volt az újításokban, s ezért elégedetlen a színház konzervatív művészeti felfogásával, s kereste a kapcsolatot az újító színházművészeti vezetőkkel: Majerholdddal, Tairovval, Vahtangovval. 1930-ban Mojszejev a Nagy Színházban színpadra állította a Szalambo és a Három kövér című baletteket. Közben gyalog és lóháton bejárta az országot, megismerkedett a különböző népek táncaival, gyűjtötte az élményeket és motívumokat. Újabb találkozása a népi táncművészettel végképp elkötelezte a műfaj mellett és elhatározta, hogy színházi körülmények között szeretné a néptáncot népszerűsíteni.

Együttese 1937 februárjában tartotta első próbáját. Mojszejev sokat küzdött a „felkent" szakértőkkel, hogy érvényesíthesse elképzelését: a cselekményesség erőteljes kifejezését a táncban, de táncosaival is, amíg kialakította saját stílusukat, azt az új táncmódot, amiben az akadémizmus és a népi stílus ötvöződött. Az együttes első műsora, „a Szovjetunió népeinek tánca" azonnal ismertté tette őket, az orosz mellé ukrán, grúz, tadzsik és tatár néptáncokat is beiktattak. Ezután következtek a cselekményes balettek, bár ezek színpadra állítása inkább a második világháború utánra húzódott. A különböző eltáncolt életképeket a való élet tanulmányozásával alakították ki, sok kitartó, néha gyötrelmes munka eredménye lett az egyedülálló műfaj, a szcenikus néptánc. Ehhez különleges táncosokra volt szükség, s a megfelelő tudás és utánpótlás biztosítására 1943-ban az együttes táncstúdióját is megalakították. Az együttesbe kerülni rang volt, Mojszejev maga választott ki minden egyes jelentkezőt, nagy hangsúlyt fektetve az alkalmasságra, tehetségre, s a mendemonda szerint a lányok esetében a szépségre is. A gyönyörű lányok pedig szívesen bújtak egy-egy Mojszejev-jelenet kedvéért nőiességüket eltakaró katonaruhába.

Mojszejev közel háromszáz alkotást vitt színre, rendkívül népszerű volt hazájában és a világon mindenhol. Legismertebb alkotásai: Spartacus, Orosz szvit, Bulyba, Horumi, Moldvai szvit, Képek a múltból, Egy nap a hajón, Futballmeccs, Partizánok. Külföldi fellépéseik során a fogadó ország néptáncát is műsorukra tűzték, de ez nem csak ügyes műsorpolitika és a vendéglátók iránti gesztus volt, tanulmányozták és megtanulták a különböző népek táncát. A magyar néptánc is műsorukon szerepelt a "Pontozó" című produkcióban.

Mojszejevéket mindig a tökéletes felkészültség, a gazdag koreográfia, virtuozitás, az elkápráztató látvány és zene összhangja jellemezte, jellemzi. Az együttes több mint hatvan országban járt már és több mint százhatvan külföldi turnét tudhat maga mögött. Budapesten 1946 óta tíz alkalommal szerepeltek nagy sikerrel, legutóbb 2002-ben.

Igor Mojszejev művészetét számos rangos kitüntetéssel díjazták. A Szovjetunió Népművésze, többszörös Állam díjas, a Lenin-rend tulajdonosa, megkapta a Dance Magazine díját és az amerikai tánc-Oscart, a Francia Nemzetgyűlés tiszteletbeli tagjává választotta.

Emlékiratai Emlékezem címmel 1996-ban Moszkvában jelentek meg. A rendkívül fiatalos, fáradhatatlan művész naponta bejár munkahelyére, részt vesz az együttes próbáin, figyeli és segíti munkájukat. Tíz évvel ezelőtt, kilencvenedik születésnapján így búcsúzott az ünneplőktől: „remélem eljöttök a 100. születésnapomra is, majd küldöm a meghívót."

(Panoráma - Bognár Anna)