Megalakult a miskolci tánctagozat
Dátum: 2008. június 30., hétfő, 17:50
A Miskolci Nemzeti Színház az új szezont új tagozattal kezdi. Miskolc önkormányzatának 2008. június 26-i ülésén Fedor Vilmos alpolgármester a következőket mondta: Krámer György táncos-koreográfust azért szerződtette 2003-ban Miskolcra Halasi Imre igazgató, hogy az új tagozat feltételeit megteremtsék.

Régi terv vált tehát valóra. A tagozatvezetőt Majoros István és Kozma Attila koreográfusok segítik munkájában.

– A miskolci Nemzetinek évek óta van tánctagozata, amit jól bizonyítanak rendszeres bemutatóink. 2007 októberében a Táncteríték című retrospektív rendezvény keretében újrajátszottuk a miskolci táncműhelyben 2002 és 2007 között készült legfontosabb előadásokat. Azt, hogy immár hivatalos pecsét is tanúsítja létezésünket, eddigi munkánk elismerésének tartjuk – mondta a közgyűlési döntés után Krámer György.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ A közepes tehetségű ember rendszerint elítéli mindazt, amit nem ér fel ésszel."
La Rochafoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ