Bővülő aranyháromszög
Dátum: 2006. február 16., csütörtök, 13:47
Újra felelevenítette az egykor jól működő kapcsolatait a Győri Balett és a Szlovák Nemzeti Balett. Kiss János a győri társulat igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondta: korábban, még Markó Iván vezetése idején jó kapcsolatot ápoltak a pozsonyiakkal, mind koreográfus csere, mind a táncosok képzése terén.

 A rendszerváltás után aztán némi szünet állt be az együttműködésben, de tavaly nemzeti ünnepünk alkalmából a Győri Balett fellépett Pozsonyban október 25-én. Ekkor fogalmazódott meg a közös szándék, jó lenne újból közös produkciókat létrehozni.

Megegyeztek Emil Bartkoval, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatójával, hogy március elsején Győrött fellép a Szlovák Nemzeti Balett társulata, két kortárs művel, az Amikor meghalni azt jelenti élni Arvo Pärt finn zeneszerző zenéjére Igor Holovac koreografált történetet a romantikus szerelemről, amiért mindent készek vagyunk feladni. A darabot Viktória Simnciková és Roman Novitzky táncolják. A másik rövid opus Változás címen Rossini és Bach zenéjét Mário Radacovsky öntötte táncformába. A balett a bátorság története Tamara Meladze és Jozef Dolinsky táncolják a szóló szerepeket.

A győriek itthon először mutatják be a bajorországi Ingolstadtban már bemutatott Haydn zenéjére Susan Oswell által megálmodott táncszínházi művet „A megváltó utolsó hét szava a kereszten" címmel. A mű érdekessége, hogy a Győri Balett alapítói közül négyen, Bombicz Barbara, Ócsag Anna, Demcsák Ottó, Szigeti Gábor játsszák a szerepeket, kiegészülve a néhány évvel fiatalabb Müller Ervinnel. A színjátszás itt nem puszta szófordulat, a veterán táncosok valóban színészi teljesítményt nyújtanak, szöveget mondanak, szavalnak, sőt Demcsák Ottó még énekel is a darabban.

Kiss János elmondta még, hogy a kapcsolatot mindenképpen tovább akarják fejleszteni, kibővítve az aranyháromszög másik sarkával a bécsi társulatokkal, közös produkciók létrehozására. Mivel erre sem nekik, sem a szlovákoknak nincs külön keretük, az anyagi fedezetet pályázatokon kívánják megszerezni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„Számomra a titkok a lelki élet nagy gyűjtőmedrei, a titkok, amiket az ember magában hordoz, a szeretet, az üdvösség..."
Fellini
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ