Nemzetközi tánctalálkozó Pécsett
Dátum: 2008. szeptember 8., hétfő, 19:14
A világhírű rendező-koreográfus, Nagy József: Sho-Bo-Gen-Zo (Az igazlátás ösvényei) című produkciójának magyarországi bemutatójával szeptember 22-én veszi kezdetét a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a baranyai megyeszékhelyen - közölte a szervező Pécsi Balett igazgatója hétfőn, sajtótájékoztatón.

Vincze Balázs elmondta, hogy a pécsi 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program felvezető éveinek eseményeihez kapcsolódó, második alkalommal meghirdetett hatnapos rendezvényen a közönség tizennégy előadást láthat, a fellépő csoportok a táncművészet szinte minden ágát képviselik.

Egy este mutatkozik be három nagyegyüttes: a Pécsi Balett a Bolero, a Győri Balett a Gaudí című előadás részletével, a Szegedi Kortárs Balett társulata pedig a Semmi és soha című előadással lép színpadra. Rajtuk kívül a Bozsik Yvette Társulat, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékei, s mások mellett a Mecsek Táncegyüttes is szórakoztatja a közönséget - emelte ki.

Vincze Balázs a külföldi együttesek produkciói közül a Zágrábi Horvát Nemzeti Színház Balettegyüttesének, valamint a Dance Works Rotterdamnak az egészestés előadását említette.

A direktor kitért rá: a nemzetközi tánctalálkozó célja, hogy a pécsiek és a városba látogató hazai és külföldi vendégek számára megmutassák a baranyai megyeszékhely eredendően sokszínű tánckultúráját, valamint a nemzetközi táncművészet sokféle árnyalatát.

Vincze Balázs korábban reményét fejezte ki, hogy a tánctalálkozó a későbbiekben a Pécsi Országos Színházi Találkozóhoz hasonló, akár minden művészeti ágat integrálni képes fesztivál lehet, amelynek köszönhetően a Pécsi Balett társulata is gyakrabban eljuthat hasonló külföldi rendezvényekre.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ ...az emberek szabadságát csak az veheti birtokba, aki megnyugtatja a lelkiismeretüket."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ