November 1-jén online közvetítéssel, 4-én kulisszajárással készül a balett világnapjára a Magyar Nemzeti Balett - közölte a Magyar Állami Operaház az MTI-vel.
Bemutatókkal, táncoktatással, koncertekkel és bállal is várják az érdeklődőket szeptember 30-án a Zsolnay Kulturális Negyedbe, ahol harmadik alkalommal rendezik meg a pécsi tangófesztivált.
Végvárak, vitézek címmel mutatja be új darabját a Magyar Nemzeti Táncegyüttes; A koppányi aga testamentuma című regény nyomán készült előadás október 14-én és 15-én Budapesten a Müpában, a Liszt Ünnep keretében látható.
Idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a Bozsik Yvette Társulat: a jubileum alkalmából szeptember 16-18. között háromnapos minifesztivált szerveznek a Nemzeti Táncszínházban, melynek részeként négy előadást láthat a közönség.
Több mint ötszáz néptáncos és népzenész lép fel hat nap alatt az Interetno fesztiválon, amelyet augusztus 21. és 26. között szerveznek meg Szabadkán - tájékoztattak a szervezők hétfőn.
Szeptember 7. és 10. között rendezi meg a 21. keszthelyi Táncpanorámát a Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház. A fesztiválon három Kossuth-díjas alkotó grandiózus előadása látható.
Két új produkciót, a Petőfi Sándorról szóló Lánglelkű című táncszvitet és a Csajkovszkij zenéjére készülő Fekete hattyú című táncjátékot mutatja be a 2023/24-es évadban a Szegedi Kortárs Balett - tájékoztatta a társulat vasárnap az MTI-t.
Meghosszabbított évaddal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínház, ahol július 5-től 14-ig többek között flamenco, tangó, kortárs és néptánc előadások láthatók. A produkciók előtt, a színház teraszán az aznap fellépő együttesek ízelítőt adnak az esti darabból.
Május 26. és 28. között rendezik meg a 26. Szolnoki Országos Néptáncfesztivált, amelyen nyolcszáz táncos lép fel - közölte a Tisza-parti város polgármesteri hivatala a város honlapján.
A Lear király táncadaptációját mutatja be premierként a Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás koreográfiáját Szegeden április 28-tól, a fővárosban május 6-tól láthatja a közönség - tájékoztatta a társulat az MTI-t.
Idén is neves hazai és külföldi táncegyüttesekkel várják a közönséget április 27. és május 6. között a Budapest Táncfesztiválon a Nemzeti Táncszínházban, ahol Shakespeare-, Bizet- és Mozart-adaptációk is szerepelnek a programban.
Április 30-ig jelentkezhetnek 7-18 éves balettnövendékek az első Hungarian Balett Grand Prix nemzetközi balettversenyre több kategóriában.
Május közepén rendezik meg a XXV. Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált Veszprémben, ahol a tánc mellett összművészeti produkciókat is láthat majd a közönség - közölte szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján a fesztivál igazgatója.
Fekete István A koppányi aga testamentuma című regénye ihlette Végvárak, vitézek című táncszínjáték ősbemutatóját láthatja a közönség szombaton a Müpa Fesztivál Színházban. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciójában a történelem és a mai kor egy "színház a színházban" előadásban elevenedik meg.
Ünnepi évadját kezdi a Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás művészeti vezető és Echéry-Pataki András igazgató három évtizede vezetik közösen a társulatot, a 2023/24-es szezonban ezért közönségtalálkozók, fotókiállítások, ünnepi előadások és gyerekeknek szóló programok is várják a közönséget Szeged több helyszínén és Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban - tájékoztatta az együttes az MTI-t.
Szeptember 9-én a Táncházak éjszakája programjaival indul az évad a Fonó Budai Zeneházban. Az intézményben ősszel számos évfordulót ünnepelnek különleges vendégekkel.
Spanyolországi vendégjátékkal nyitja idei évadát a Szegedi Kortárs Balett, előbb Murciában, majd Mallorcán lépnek fel - tájékoztatta a társulat az MTI-t.
Augusztus 4-én, pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatják be a Fergeteges - Sissi legendája című táncprodukciót. Az előadáshoz kötődően a Margitszigeti Színház jótékonysági gyűjtést szervez Tóth Nikolett, a tavaly megsérült táncművész felépülése érdekében.
Öt ország hét együttesének művészei mutatkoznak be a 29. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválon, amely csütörtökön kezdődik Szegeden - közölte Roboz István szervező az MTI-vel.
Egy magyar és egy portugál balettnövendék nyerte a Hungarian Ballet Grand Prix nemzetközi balettversenyt, amely telt házas gálával ért véget Veszprémben - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Születésnapi gálát rendeznek az idén 70 éves Pongor Ildikó balettművész tiszteletére június 24-én a Magyar Állami Operaházban Budapesten.
Mind a hat magyar versenyző a selejtezőben búcsúzott az Almeríában rendezett breaktánc Európa-bajnokságon.
Tíz arany-, hat ezüst- és két bronzérmet nyertek a Magyar Állami Operaház balettképzése, a Magyar Nemzeti Balettintézet (MNBI) növendékei a héten megrendezett rangos bécsi VIBE 2023 nemzetközi balettversenyen.
A 23. évfordulóját ünneplő Budapest Táncfesztivál idén is neves hazai és külföldi táncegyüttesekkel várja a közönséget április 27. és május 6. között a Nemzeti Táncszínházban, ahol árnyjáték és vonósnégyes, Jim Morrison dalai, Shakespeare, Bizet és Mozart operaadaptációk is szerepelnek a programban.
Február 25-én lesz hetvenéves Keveházi Gábor Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, az Operaház örökös tagja és mesterművésze. Az MTVA Sajtóarchívumának portréja: