Hírek
A Nemzeti Táncszínház idén is kiköltözik a budai Várszínházból az épület különleges hangulatú Karmelita-udvarába. A nyári táncesteken változatos programmal találkozhatnak a táncot kedvelők: a néptánc, a tangó, a flamenco és a kortárs tánc is helyet kapott az augusztus 18-ig tartó programban.
Hírek
A Catherine Gallagher's Irish Dance Tornado ír sztepptánc-produkció júliusban balatoni városokban három helyszínen is látható. Először Siófokon, a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon lép fel az együttes szombaton.
Hírek
A Monte Carló-i Balett társulatának modern stílusban alkotó koreográfusát és művészeti vezetőjét hívta vendégül a moszkvai Nagyszínház, hogy jóval konzervatívabb balett-táncosai ellessenek némi színpadi lazaságot a francia mestertől.
Hírek
Különböző táncstílusokat és zenei műfajokat ötvöző nemzetközi fúziós táncműhellyé alakul hétfőtől péntekig a budapesti Bakelit Multi Art Center, ahol az amszterdami székhellyel működő de KISS moves FUSION Dance Company egyéni stílusával és mozgástechnikájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Hírek
Jól szerepeltek a magyarok a Szőke Tisza elnevezésű nemzetközi táncversenyen, amelyen a felnőtteknél két ezüst- és egy bronzérmet szereztek.
Hírek
Kedden kezdődik a VIII. Magyar Táncfesztivál Győrött, az ötnapos eseményen a hazai táncművészet vezető együttesei a műfaj sokféleségét mutatják be a közönségnek.
Hírek
Indonéziai néptáncosok vendégszerepelnek június 17. és 21. között Magyarországon; a távoli ország Riau tartományából érkező együttes Budapesten, Nyíregyházán és Békéscsabán lép fel.
Hírek
A papírforma érvényesült, így az orosz Andrej Kiselev, Anasztazija Selivanova páros győzött a 47. Savaria Nemzetközi Táncversenyen; a magyar páros a negyedik helyen végzett - közölték az MTI-vel vasárnap a táncverseny szervezői.
Hírek
A Kárpát-medence népeinek táncai elevenednek meg a Szegedi Szabadtéri Játékok Hegyen-völgyön lakodalom című produkciójában, amelyet a Kossuth-díjas Novák Ferenc állít színpadra; a darab első próbáját szombaton tartották a Tisza-parti városban.
Hírek
Pályázatot írt ki a Nemzeti Táncszínház ügyvezetői álláshelyének betöltésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A színház jelenlegi vezetője, Török Jolán az év végén adja át a posztot utódjának. A kiírást csütörtökön tették közzé a kormányzati portálon.
Hírek
Harmincnál is több produkció szerepel a győri VIII. Magyar Táncfesztiválon: a június 19. és 23. között zajló seregszemlén kortárs balettet, néptáncot, hip-hopot és showtáncot is láthat a közönség.
Hírek
A szervezők szerint a feltörekvő tehetségek megmérettetése lesz az idei Savaria Nemzetközi Táncverseny, amelyet június 9-én szombaton rendeznek meg Szombathelyen.
Hírek
A Magyar Állami Operaház tagsága, táncosok, énekesek, zenekari tagok, pályatársak és tanítványok, színészek, barátok és tisztelők sokasága vett búcsút a dalszínház előcsarnokában a május 11-én elhunyt Seregi László táncművésztől, koreográfustól.
Hírek
Új helyszíneken jelentkezik idén a Body Moving táncnépszerűsítő programsorozat Tánc Mindenkinek! elnevezésű programja: Budapesten a Kassák Múzeum udvarán, vidéken pedig Agárdon, a Velencei-tó partján.
Hírek
Lakodalmi hangulatot varázsol idén a szegedi utcákra és a szabadtéri játékok színpadára a XXV. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál; az egy hétig tartó rendezvény produkcióiban több mint háromszáz táncos vesz majd részt.
Hírek
A szólóként indulók legjobb eredményét érte Rónai András, a Magyar Táncművészeti Főiskola VIII. évfolyamos klasszikus balett szakirányon tanuló hallgatója a 3. Nemzetközi Isztambuli Balettversenyen.
Hírek
Magyarországi bemutatóval és Kenneth MacMillen Concertójával vizsgázik a Magyar Állami Operaház színpadán szombaton a Magyar Táncművészeti Főiskola idei végzős klasszikus balett évfolyama.
Hírek
Két hétvégén át versenyeznek hazai és külföldi táncosok és tánccsoportok Veszprém megyében; a versenysorozatban 12 ország csaknem kétezer versenyzője méri össze tudását több táncfajtában.
Hírek
A hazájukat elhagyó magyarokra emlékező, előttük tisztelgő táncjátékot mutat be a Nemzeti Táncszínház: a Fitos Dezső Társulat által színpadra vitt, Tántorgók című produkciót pénteken nézhetik meg az érdeklődők.
Hírek
Gálaműsorral ünneplik a Markó Iván Kossuth-díjas balettművész által alapított győri balettiskola fennállásának 30. évfordulóját szerdán; a jubileumi programban fellépnek az intézmény növendékei és az "öregdiákok", aki napjaink ünnepelt szólistái, táncosai.
Hírek
A magyar bajnok Stefano Vidoni, Tóth Orsolya duó a negyedik lett a Savaria Nemzetközi Táncfesztivál keretében rendezett latin Európa Kupán.
Hírek
György Ádám magyar zongoraművész és egy több száz fős nemzetközi tánccsoport lépett fel pénteken a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság varsói megnyitóján.
Hírek
A kelet-európai roma kultúra és integráció legfőbb kérdéseit fogalmazzák meg a színpadon amatőr magyar, szlovák és cseh roma művészek, valamint az argentin származású, Berlinben élő Constanza Macras által alapított DorkyPark társulatának profi táncosai az Open for Everything/Mindenre nyitottan elnevezésű előadáson pénteken és szombaton a Trafó Kortárs Művészetek Házában.
Hírek
Nemzetközi néptáncfesztivált rendeznek augusztusban Székesfehérváron: a 17. Királyi Napok fellépői között több külföldi formáció lesz.
Hírek
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a Tünet Együttes kapta megosztva a Veszprémben 15. alkalommal megrendezett Tánc Fesztiválja fődíját; az öt napon át tartó versenyen tizenkét együttes, közöttük egy határon túli társulat produkcióit láthatta a közönség, és a szakmai zsűri.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ A nagyságot az jellemzi, hogy irányt mutat."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ