Hírek
December közepén Budapestre látogatnak a butoh történetének legnevesebb mesterei, képviselői. Fellép, többek között a 103 éves Kazuo Ohno mester fia, a 72 éves Yoshito Ohno, valamint művészek Japánból, Kanadából, Thaiföldről és Franciaországból. A hazai butoht Batarita és Társulata képviseli. Az előadások mellett lesz filmvetítés, kiállítás és kerekasztal, valamint ízelítőt kapunk a kagura és parapara táncokból.
Hírek
2009. december 12-én tölti be 80. életévét Seregi László, korunk egyik legmeghatározóbb koreográfus-egyénisége.
Hírek
A Merlin Színházban újra látható a Harangozó-díjas Duda Éva Carneval című produkciója november 25-én és 26-án. Az előadás tavasszal a Közép-Európa Táncszínház 20 éves jubileuma alkalmából készült.
Hírek
A nő magánya. A férfi magánya. A test magánya. A lélek magánya. Homokszemek körülöttünk, rajtunk és mindenhol. 2-1/16 milliméter, a homokszemcse átmérője. Valójában nem is a homok mozog, hanem a maga a mozgás homok. Magam válok homokká. Te énnélkülem, én tenélküled. Az Andaxínház 2-1/16 milliméter című előadása november 24-én 20-órakor látható a MU Színházban.
Hírek
A Badora Dance Company, mint a Gárdonyi Géza Színház tánctagozata próbatáncot hirdet. Várjuk azon fiatal (19-24 éves) férfi táncművészek jelentkezését, akik erős klasszikus balett- és modern tánc-tudással rendelkeznek, és szeretnének tagjai lenni egy kiváló együttesnek és színháznak.
Hírek
Tizenöt Kossuth-díjas táncművész, koreográfus petícióban tiltakozik a szakma anyagi ellehetetlenítése ellen; a dokumentumot szerdán vette át Pető Iván, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke.
Hírek
November 10-én látható PR-Evolution Dance Company: Mind1 című produkciója a Nemzeti Táncszínházban. Az előadás arra akérdésekre keres választ, kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk, és egyáltalán hol vagyunk most.
Hírek
Október 27-én 19 órakor ismét látható a Duna Művészegyüttes Örökkön örökké című produkciója a Művészetek Palotájában.
Hírek
A Magyar Állami Operaház balettegyüttese november 7-én mutatja be a híres orosz koreográfus, Boris Eifman alkotását, a Karamazov testvérek című modern balettelőadást. A Dosztojevszkij-regény ihlette darab bonyolultságát és komplexitását jól jellemzi, hogy a betanítási folyamatban a magyar balettmestereken kívül hat orosz asszisztens is közreműködik.
Hírek
A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadásával indul október 6-án este 7 órától a Gárdonyi Géza Színház táncbérlete.
Hírek
Október 9-én péntek 19-órakor és október 16-án pénteken 19-órakor látható a Magyar Fesztivál Balett: Szerelem, szerelem című produkciója a Nemzeti Táncszínházban.
Hírek
A neves koreográfus, táncpedagógus öt napos tréninget tart az egri tánctagozat tagjainak. A Táncművészeti Főiskola balettmestere délelőttönként klasszikus balettet tanít a Gárdonyi Géza Színház táncművészeinek.
Hírek
A Pécsi Balett, a Győri Balett és a Szegedi Kortárs Balett közös fellépése nyitja szeptember 22-én a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, amelyre immár harmadik alkalommal kerül sor a Dunántúl legnagyobb városában.
Hírek
A Presidance Company az ünnepek előtt igazi karácsonyi műsorral kedveskedik a családoknak: ez a Christmas Now, ami elvarázsolja, felkészíti, felpörgeti, de meg is nyugtatja lelkünket az ünnepre várás nyüzsgésében.
Hírek
A K.áO.sz!–t 2002-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Trafó – Kortárs Művészetek Házában láthatta elsőként a magyar közönség. Idén ezzel a darabbal ünnepli a társulat fennállásának 10 éves jubileumát.
Hírek
November 29-én és 30-án 20-órától láthatják a PR-Evolution Dance Company 2ME című produkcióját a MU Színházban.
Hírek
A tíz éves Frenák Pál Társulat Seven című előadását november 28-án mutatja be a MÜPA- Fesztivál Színházban. Az új koreográfiát Frenák Pál ugyanazon emlékképei inspirálták, amelyek annak idején a Gördeszkák című korai munkáját is.
Hírek
November 22-én és 23-án kerül bemutatásra az Angyalok üzenete / Egy faun délutánja (bemutató) / Seherezádé című előadás Markó Iván rendezésében a Művészetek Palotájában. Az Angyalok üzenete fényt és hitet ad, amely megmutatja az egymáshoz vezető utat, és segít felismerni egymásrautaltságunkat. Az Egy faun délutánja – Nizsinszkij koreográfiájával és főszereplésével – hatalmas botrányt okozott a 20. század elején Párizsban, a bemutató napján. Egy évszázaddal később Markó Iván újragondolta a legendás táncművet, amelynek főszereplőjéül egy karmestert képzelt, akinek a pálcája a fallosz szimbóluma. Rimszkij-Korszakov Seherezádéja vadsággal és barbársággal teli történetét átszövi a keleti dallamok romantikus világa.
Hírek
A vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között. Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész. Holott az ébredés pillanata változás, eszmélés, újradefiniálás. Azonosítás. – Duda Éva koreografus Lunatika című munkájának november 13-án 20-órakor lesz a bemutatója a MU Színházban.
Hírek
Bartók, Schubert és a Rolling Stones zenéjére készült három egyfelvonásos táncjátékot mutat be a 30 éves Győri Balett szombaton, a társulat otthonában.
Hírek
Jubilál a Frenák Pál Társulat. A kiváló magyar koreográfus 1999-ben az akkor már tízéves francia együttesét fiatal magyar táncosokkal bővítette ki és két helyen, Párizsban és Budapesten is működő magyar-francia csapattá alakította át.
Hírek
Három hónappal Pina Bausch világhírű német táncművész halála után új vezetőket kapott a világhírű művésznő wuppertali táncszínháza, a társulat vezetését Bausch két legközelebbi munkatársa vette át.
Hírek
Frenák Pál a 2002-ben bemutatott performansz-koreográfia felújításával ünnepli a társulat fennállásának 10 évfordulóját. Az előadásban vendégként a kortárs táncélet több olyan jeles képviselője is fellép, akiknek pályafutását nagyban meghatározta a Frenák Pál Társulatban eltöltött idő.
Hírek
Októberben hatodik alkalommal kerül sor a Kalászi Kortárs Tánctalálkozóra. A Duna Táncműhely szervezésében megvalósuló fesztivál ars poeticája a kezdetektől fogva változatlan: a programba olyan progresszív alkotókat hívnak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúlnak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használják a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe.
Hírek
Gyűrt arany tánctér, színpad fölött lebegő rock-zenekar, elképesztő táncosok. Veszélyes és vad szenvedélyek, folyamatosan mozgó, helyet és alakot változtató testek– a lét ellentmondásos feszültsége a színpadon. Új Ultima Vez előadás, magyar szereplőkkel (is).
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ A regényírásnak három szabálya van. Sajnos senki sem tudja, mik azok."
Somerset Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ