
Hírek
A Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda páros győzött a latintáncok Grand Slam-sorozatának második állomásán, Tokióban. A magyar páros így idén már két GS-sikert tudhat magáénak, korábban ugyanis Bassanóból is elhozta az aranyérmet.

Hírek
Bábjátékban kelti életre Odüsszeusz alakját Garaczi László darabja, amelyet a Budapest Bábszínház mutat be március 21-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében - közölte az intézmény.
Hírek
Családtagok, pályatársak, tisztelők vettek búcsút Havas Ferenc balettművésztől csütörtökön Budapesten, a Magyar Állami Operaház előcsarnokában.

Hírek
Március 9-én pénteken játsszák az évadban utoljára Katona Gábor: Nulla Celsius című előadását a Bethlen Kortárs Táncműhelyben.

Hírek
A MU Színházban március 5-én és 6-án kerül bemutatásra a zadam társulat CORP! című táncelőadása. A produkciót Zambrzycki Ádám koreografálta.

Hírek
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház idén immár negyedik alkalommal rendezi meg Táncfarsang című rendezvénysorozatát február 26. és március 3. között.

Hírek
Az előadás ihletője Mozart Varázsfuvola című operája, illetve a 2006 őszén, szintén a Művészetek Palotájában készült Varázsfuvola című táncelőadás tapasztalatai. Az a Varázsfuvola változat - bár rengeteg benne a játékosság - elsősorban felnőtteknek szól - az életről, a halálról, a szerelemről, a jó és a rossz küzdelméről. Követi ugyan a Mozart-opera cselekményét, de a pontos történetmesélésnél fontosabb szempont lett benne az opera hangulati és gondolatvilágának közvetítése a tánc nyelvén.

Hírek
Dulcinea del Tobosoról – Don Quijote szerelméről – mindent tudunk és semmit sem. Ismeretlen ismerősünk tehát, a mindig távollévő realitás, nélkülözhetetlen feltétele életünknek. Nem csak a férfiszerelem örök rejtélye, a vágy titokzatos tárgya ugyanis, hanem éltetőerőnk, minden reményünk forrása, ember-mivoltunk záloga. (Mert nem létezhet férfi, nő nélkül, mint a hogy nő sem, férfi nélkül.)

Hírek
A Honvéd Táncszínház harminckét táncosa a Hegedős együttessel február 5-9. között a franciaországi Clermont-Ferrandban vendégszerepel.
Hírek
Ismét teljes a Magyar Állami Operaházban péntek estétől Seregi László balett-trilógiája, amelyet Shakespeare drámái ihlettek.
Hírek
Spanyolországi vendégjátékra indul vasárnap a Magyar Állami Operaház táncegyüttese, a Magyar Nemzeti Balett - közölte a balettigazgatóság.

Hírek
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Maurice Béjart francia balettművész, koreográfus, a kortárs balett kiemelkedõ alakja és nagy újítója. Béjart francia balettművész, koreográfus, a kortárs balett kiemelkedő alakja és nagy újítója.

Hírek
Legyőzhetjük-e a gonoszt, amely lopva bújik meg bennünk és köztünk? Erre és hasonló kérdésekre keresi a választ Kozma Attila rendező-koreográfus Cipolla című táncdrámájában, amelynek bemutató előadása december 15-én este 8-órakor lesz a miskolci Nemzeti Csarnok játszóhelyén.

Hírek
Félresikeredett gesztusaink, kuszált viszonyaink, önző szívünk végső igazsága: a VÁGY. E fő motívum köré szerveződik Krámer György Bolerója. A miskolci tánctagozat ezzel a táncjátékkal vendégszerepel 2007. március 16-án és 17-én este 7-órakor a Kassai Állami Színházban.

Hírek
Két világpremier és egy világhírű külföldi társulat fellépése is szerepel a 27. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) táncprogramjában; a pénteken kezdődő rendezvénysorozat keretében mutatják be a flamenco és a cigányzene hangzásvilágát ötvöző előadást, valamint az Elfújta a szél című regény balettváltozatát, s első alkalommal szerepel Budapesten a Monte-Carlói Balett.
Hírek
A Gödör Klub 2007. április 28-án immáron negyedik alkalmommal rendezi meg a Budapesti Tánc és Performance Fesztivált. A Fesztiválhoz ezúttal is fellépőket keresünk, akik szívesen mutatnák be kizárólag a fesztiválra készített táncelőadásukat, performance-ukat.

Hírek
Az Inspiráció program indításakor az volt a fő célunk, hogy a magyar kortárs táncéletben megjelenő – amatőr – együtteseknek, alkotóknak lehetőséget teremtsünk arra, hogy bemutassák új ötleteiket, műveiket.
Hírek
Hosszas betegség után szombaton Sopronban elhunyt életének 72. évében Havas Ferenc balettművész - közölte Várkonyi Judit, a Magyar Állami Operaház sajtóreferense.

Hírek
Lombik projekt 2 és fél címen mutatja be a Budapest Táncszínház legújabb produkcióit, február 23-án este 7-órától a Nemzeti Táncszínházban. A Lombik projekt kezdeményezést a Budapest Táncszínház hozta létre, azzal a céllal, hogy az együttes fiatal tehetségei lehetőséget kapjanak első koreográfusi szárnypróbálgatásaikra.

Hírek
A Honvéd Táncszínház 32 táncosa a Hegedős együttessel vendégszerepel a jövő héten a franciaországi Clermont-Ferrandban – közölte Kovács Maja, az együttes kommunikációs menedzsere.

Hírek
Harangozó Gyula balettigazgató második bécsi évadja a jórészt édesapja nevéhez fűződő Térzene felújításával kezdődött, s egész estés klasszikus balettek, valamint kortárs táncjátékok előadásával folytatódik.
Hírek
Táncdíjat kap Jackie Chan: a hongkongi táncszövetség kiváló koreográfiáiért díjazza a kungfu-akciósztárt.

Hírek
Nyugat-európai turnéra indult szerdán a Győri Balett, melynek tagjai négy ország tizenegy városában, összesen tizenkét alkalommal lépnek fel – mondta el Kiss János igazgató szerdán, az indulás előtt.
Hírek
2007. januárjában új kihívás előtt áll a Magyar Állami Népi Együttes. Az amerikai kontinens egyik legnagyobb koncertügynöksége, a Columbia Artists MGMT LLC meghívására - tizennégy év után - ismét három és fél hónapos turnéra indul Észak-Amerikába (USA, Kanada), a Magyar Concerto - Bartók Béla emlékére című műsorával.
Hírek
A sztriptíz művészet, akárcsak az opera vagy a balett, ezért ÁFA-mentesség illeti meg - döntött Norvégiában a fellebbviteli bíróság, megerősítve egy első fokú bírósági ítéletet.