Két nagy munka között Bozsik Yvette ünnepel. A Tavaszi Fesztiválon volt a bemutatója a Lélektánc című produkciójának, most pedig már javában próbál a Traviata szeptemberi premierjére. Közben augusztus 11-én ünnepelte 40. születésnapját. Amikor arról beszéltünk, vajon miért látni hol I-vel, hol Y-nal a keresztnevét, elmondta, hogy őt Yvette-ként anyakönyvezték, de azóta már kiejtés szerinti írásmódban jegyzik be ezt a nevet. S ezzel máris elérkeztünk a gyerekkorhoz. Kíváncsi voltam rá, mire emlékszik szívesen az első életszakaszából.

- Az egész gyerekkorom eseménydús volt. Hároméves koromtól balettoztam, keresztapám Mozsonyi Albert balettmester jóvoltából. Sok időt töltöttem falun a nagyszüleimnél, de szüleim fiatalon a szolnoki Szigligeti Színházban játszottak. Ott nevelkedtem, Csomós Mari és Hollósi Frici dajkált; tényleg az anyatejjel szívtam magamba a színház levegőjét. A Koltói Sporttagozatos iskolába jártam, versenyúszó voltam, de szavalóversenyeket is nyertem és felléptem irodalmi színpadon. Tízéves koromban kerültem be az Állami Balettintézetbe, attól kezdve kollégista lettem, s csak hétvégeken mentem haza.

- Sokan az ilyen életút hallatán sajnálkoznának: szegény, egy színházban téblábolt kislányként, jött a sok különóra, nem volt gyerekkora.

- Folyton történt körülöttem valami, kiskoromban sem elzárt életet éltem. S valamilyen szinten már gyerekfejjel megtanultam a fegyelmet, a munka iránti alázatot, aminek a mai napig hasznát veszem, mert csak ilyen tulajdonságokkal lehet előbbre lépni a szakmában. Nem beszélve arról, hogy mesteremmel és jó barátommal, Paál Istvánnal, akitől nagyon sokat tanultam, szintén a Szigligeti Színházban találkoztunk, igaz, akkor már balett növendék voltam.

- A fia is balettozik már?

- Úgy gondolom, előbb taj-csit meg kung-fut tanuljon, aztán majd eldönti, mi akar lenni. Tornázni és úszni rendszeresen szokott.

- El szokta kísérni Önt a gyerek a színházba?

- Persze, hiszen rengeteg gyerekelőadásom van, A Négy évszak című például kimondottan csecsemőszínház. Európai uniós projekt keretében készítettem ezt a darabot, nullától hároméves gyerekeknek szól az előadás, bemutatjuk az évszakokat a rájuk jellemző színek, formák, növények és állatok megjelenítésével. Fiamon, Milánon kísérleteztem: amikor elkezdte unni magát a próbákon, tudtam, azt a részt föl kell pörgetni. A Petruska és Pulcinella vagy a Varázsfuvola gyerekváltozata, a Művészetek Palotája műsorán szereplő Varázscirkusz próbáira is beült, és megfigyelhettem, miként reagál. Amikor nagyobb lett, szólt is, hogy ez a rész, mondjuk, félelmetesebb legyen.

- Van e kedvenc közönsége, akár életkor szerint, akár más vonatkozásban.

- Kétségtelenül a gyerekek a legnyitottabbak és a legőszintébbek... Leginkább akkor örülök, amikor vidékre visszük az előadást, s olyan emberek láthatják, akik nemigen szoktak ilyesfajta előadással találkozni. A mozgássérültekkel és vakokkal együtt létrehozott Lélektánc nagyon nehéz előadás és igen fontos a számomra. Ennek az is oka lehet, hogy valójában a cirkusz a kedvencem, szeretem benne azt a varázslatot, amellyel mindenkihez tud szólni. Szerintem a jó színház is ilyen, nem csak egy réteget céloz meg.

- Próbál már szeptemberi bemutatójára, a Traviatára. Hogyan esett erre a Verdi-műre a választása?

- Előzményének számít a Varázsfuvola, hiszen ennek a gyönyörű operának is elkészítettem a táncverzióját. A Traviatában nem a történet a legizgalmasabb a számomra, hanem a mögötte található emberi sorsok. Törekszem arra, hogy mindig másmilyen előadással készüljek. A zenét is átdolgoztatom egy svájci zeneszerzővel, Philippe Heritier-vel, tehát ez esetben nem csak Verdi-zene lesz, vagy nem csupán a megszokott módon csendül fel a jól ismert opera.

Mivel a zeneszerzővel tizenvalahány éve dolgozunk együtt, elég volt annyit mondanom neki, hogy mai hangulatot szeretnék, jó volna a zenét kicsit furcsává tenni, elemelni, hogy távolról szóljon.

- Hogy zajlik Önöknél egy születésnap? Nagy ünneplés van?

- Tavaly szerveztünk nagy partit, amikor nem volt ennyire kerek az évszám. Az idei év a családon belüli ünneplésé a Balatonnál. A próba időszak alatt leginkább a munkára koncentrálok.

- Amikor megkerestem a születésnapi interjú ügyében, megkérdeztem, leírhatom-e éveinek számát. Nem tiltakozott.

- Felvállalom a koromat, nem tagadom le, hogy negyvenéves vagyok, egyébként a legtöbbször nem is hiszik el, amikor mondom. Próbálom magamat jó karban tartani, igyekszem harmóniában lenni önmagammal és pozitívan gondolkodni. A stresszt én sem kerülhetem el, de odafigyelek, hogy egészségesen éljek. Nem iszom, nem dohányzom, ügyelek a táplálkozásra, sok mindent a saját biokertünkből nyerünk, ahol most a szőlő érik.

- Az sem aggasztja, hogy a táncos pálya viszonylag rövid, sokan ennyi idős korukra már vissza is vonultak?

- Példaképeim azok nagy táncosnők, akik sokáig maradtak színpadon, mint például Martha Graham és Mary Wigman. Minél idősebb az ember, annál jobban tud táncolni, csak éppen a test nem bírja már annyira. Ezért kell ügyelni az életvitelre. Most már viszonylag keveset táncolok, s a jövőben olyan feladatokat fogok vállalni, amelyekről tudom, hogy jól állnak nekem. A Traviata címszerepét Krausz Alíz táncolja, aki nagyon szép és tehetséges táncosnő. Vannak szólóim és duettjeim, azokat továbbra is műsoron tartom, és ha lesz olyan előadás, amelyben nekem illő szerep adódik, azt örömmel eltáncolom.

(Mátraházi Zsuzsa)